Munkavédelmi képviselő választási kötelezettség duális képzőhelyen

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvtv.) 70/A. § (1) bekezdésének a) pontja szerint "munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább húsz fő". Megkérdezte az MKIK a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztályát arról, hogy hogyan kell számolni ezt a húsz főt, és hogy amennyiben a duális képzőhely mint munkáltató a szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatott tanulókkal, képzésben résztvevőkkel együtt éri el vagy haladja meg a 20 fős alkalmazotti létszámot, vonatkozik-e rá ez a kötelezettség.

A válasz röviden az, hogy jogviszony típusától és időtartamától függetlenül minden munkavállaló beleszámít, így a szakképzési munkaszerződéssel duális szakirányú oktatásban részt vevők is, akkor is, ha csak néhány hétre haladja meg a cég foglalkoztatottjainak létszáma a 20 főt (pl. nyári egybefüggő gyakorlat idejére).

Az illetékes minisztérium véleménye alapján tehát munkavédelmi képviselő választási kötelezettség keletkezik a cégnél akkor is, ha rövid ideig haladja meg a cég létszáma a 20 főt. Ugyanakkor a szabályok értelmében a képviselőválasztás megszervezésére fél év áll a cég rendelkezésére [Mvtv. 70/A. § (1a)], a képviselőt a munkavállalók maguk közül öt évre választják [Mvtv. 70/A. § (3)]. Így az a véleményünk, hogy ha csak egyszer haladja meg a létszám a 20 főt a rövid ciklusú szakképzési munkaszerződések miatt, akkor az elvi kötelezettség keletkezése ellenére sem szükséges valójában lefolytatni a választást. Ha azonban a szakképzési munkaszerződések révén évente előforduló helyzet, hogy rövid ideig 20 főt meghaladó a létszám, úgy a választást le kell folytatni, és az ezzel kapcsolatos kötelezettségeknek (pl. továbbképzés) eleget tenni.

Kérdés esetén forduljanak duális képzési tanácsadóinkhoz: https://cskik.hu/oldalak/ugyintezo-szervezet 

Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben szükséges vállalkozásukban a munkavédelmi képviselő alapképzése, illetve továbbképzése, a kamaránk mellett működő DMG Oktatási Nonprofit Kft (Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000338) szervezésében ez a hatósági képzés is elérhető. A képzésről bővebb információ EZEN A LINKEN olvasható. 

Szerző: Dr. Beregszászi Ferenc
2025.06.23.