Az üzletember leszek! klub 2025-ben is folytatódik
2023.októberében háromoldalú együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, és a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikuma. A megállapodás tárgya a fiatalok vállalkozói attitűdjének kialakítása, illetve fejlesztése. Az együttműködési szerződés aláírásával egybekötve megalakult az Üzletember leszek! klub is, mely kamaránk gondozásában működik. A klub szeretné megszólítani a generációváltás előtt álló vállalkozók 17-23 éves utódait, de várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését is, akiknél ugyan nincs családi példa, de szeretnének vállalkozni. A klubfoglalkozások keretében a fiatalok interaktív formában megismerkedhetnek egyfajta üzleti, gazdasági szemlélettel, közösségi kapcsolati háló építésével, mely megkönnyíti számukra a vállalatirányításba való bekapcsolódást.
A megállapodás aláírása óta eltelt lassan egy év, több sikeres program áll mögöttünk:
Az üzletember leszek! klub rendezvényei 2025-ben is folytatódnak. A klubhoz bármikor csatlakozhatnak az érdeklődő 17-23 éves fiatalok, akiknek minden programról részletes tájékoztatást küldünk e-mailben. Az alábbi felületen lehet jelentkezni.