MÓDOSÍTÁS! Digitális fejlesztések támogatása program – 2025. február 19-ig lehet jelentkezni a programra
A program célja: a mikro-, kis-, és középvállalkozások digitális fejlesztéseinek támogatása, a vállalkozások digitalizációs szintjének emelése, versenyképességük, valamint foglalkoztatási kapacitásának növelése.
A program elsődleges célja a vállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, az üzleti folyamataikhoz illeszkedő szakértői szolgáltatások igénybevételének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása.
Pályázhatnak:
Támogatás összege, támogatás intenzitása:
A pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió Ft.
A támogatás mértéke a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 70%-a.
A projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegének 1,5-szeresét.
A pályázó az elnyert támogatás 50%-ára vonatkozó előleget igényelhet. Az igényt a pályázat benyújtásakor írásban szükséges jelezni.
A pályázónak vállalnia kell, hogy
A pályázat benyújtási határidejét meghosszabbították 2025. február 19-ig!
További információ a pályázati portálon érhető el.