Döntőben a vármegyei tortacsodák
Idén új zsűrije van a Magyarország Cukormentes Tortája versenynek, ahol különleges alapanyagokból és kreatív elkészítési módokból idén sem volt hiány. A bírálók Budapesten a Zila Kávéházban rendezett elődöntőn választották ki a továbbjutókat. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület által kiírt versenyre 18 kreációval érkeztek a cukrászok – derült ki az alapatvány közleményéből.
Mint írták, a zsűri összetett szempontrendszer szerint, anonim módon pontozta a tortáka, az íz, a küllem és az újszerűség mellett a verseny jellegéből adódóan a szénhidrát- és kalóriaérték is befolyásolta a bírálókat a döntésben. A program elsődleges célja ugyanis, hogy a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthetőek legyenek a kiválasztott édességek, melyeket bátran fogyaszthatnak a cukorbetegek és az egészséges életmód hívei is.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe a következő torták jutottak be:
Emellett Magyar Cukrász Ipartestület tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási népszerűségnek örvend, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát. Az ipartestület közleménye szerint a 2025. évi versenyt a „Dobostorta 140” témakörben hirdette meg az Ipartestület. A hungarikum dobostorta ugyanis idén ünnepli megjelenésének 140. évfordulóját. Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.
Az őshonos magyar gyümölcsök szinte teljes választékát használták a versenyzők a birstől a somon át a homoktövisig, de elmondható, hogy a sláger a meggy és a kajszibarack volt. fűszerekkel is bátran bántak a nevező cukrászok, legkedveltebbnek a zsálya és a kakukkfű bizonyult a tortákban. Aszú, furmint, kéknyelű, hárslevelű is előfordult, de a kadarka ihlette meg leginkább a versenyzőket a magyar borok közül és természetesen a gyümölcspálinkák is több tortában megjelentek ízesítésként.
Az idei döntős torták a következők:
Szőke Zoltán, a Magyar Cukrász Ipartestület vármegyei vezetője, a hódmezővásárhelyi Szőke Cukrászda tulajdonosa gratulációját fejezte ki a résztvevőknek, főként vármegyei kollégáinak, hogy időt és energiát nem spórolva felkészültek a versenyre és ilyen kitűnő eredményt értek el. Kérdésünkre elmondta, óriási áldozat és energia, hogy az elképzelésből megszülessen egy újdonság. Hozzátette, kívánja, hogy a megmérettetés csak fokozza a kedvüket bármilyen eredményt érnek el is el. Hajrá Csongrád-Csanád vármegyei kolllégák! – jegyezte meg.
Mindkét verseny esetében júniusban választja ki a zsűri a nyertest. A két tortát augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és augusztus 19-től az ország számos cukrászdája árusítja majd.
Fotók forrása: Egy Csepp Figyelem Alapítvány, Magyar Cukrász Ipartestület
Galéria