E-nyugta bevezetésének kitolása

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy a nyugtáról való elektronikus adatszolgáltatás kötelezettsége kitolódik 2026. szeptember 1-jére, ezzel a döntéssel pedig felkészülési időt biztosítanak a vállalkozásoknak a változásra való felkészülésre.

Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára több okot is kiemelt a fejlesztés előnyei közül:

  • gazdaságfehérítő hatása van, amely legalább évi 10 milliárd forintot jelent az államkasszának.
  • a nyugta mellett a jótállást is ide kapja meg a vevő.
  • a vevői applikáción keresztül egyszerűen megnézhető, mennyit költött az adott személy
  • a vállalkozóknak kevesebb – főleg papír alapú – adminisztrációra lesz szüksége

 Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a világon elsőként vezetnék be az e-nyugtát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2025. február 25-én társadalmi egyeztetésre bocsátotta „Az e-pénztárgépek forgalmazásáról, üzemeltetéséről, valamint az e-pénztárgépek és az enyugta kiállításának követelményeiről” szóló NGM rendelet tervezetet.

Az eGov hírlevél cikkében az e-nyugta bevezetésének kitolódásáról bővebben is olvashat.