Csongrád-Csanádi
Kereskedelmi és Iparkamara

Reziliencia, fejlődés és harmónia a Női Vezetői Klub évzáróján

A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network Szeged hagyományos adventi eseménye idén is valódi feltöltődést kínált a női vezetőknek. Az „Adventi inspiráció női vezetőknek – Reziliencia, fejlődés, harmónia” című rendezvény december 3-án várta az érdeklődőket, ahol előadásokkal, könyvbemutatóval és jótékonysági programmal segítették a résztvevőket abban, hogy megújult energiával és nagyobb belső egyensúllyal készülhessenek az ünnepekre.

Az esemény első felében dr. Kőrösi Beáta pszichopedagógus tartott lebilincselő, ugyanakkor gyakorlatias előadást a kiégés komplex jelenségéről. Beáta – aki tavaly is hatalmas sikert aratott a klub rendezvényén – idén a mindennapi túlterheltség és “zsonglőrködés” mögött meghúzódó pszichológiai folyamatokra világított rá. Mint kiderült, a kiégés lassan, alattomosan alakul ki, és egyszerre érinti a pszichés, fizikai, magatartásbeli és szociális területeket, ráadásul a 21. századi női vezetők különösen veszélyeztetettek, hiszen egyszerre több szerepben kell helytállniuk. Figyelmeztetett, a túlzott bizonyítási vágy, a delegálás hiánya, a személyes szükségletek elhanyagolása és az erőn felüli megfelelés mind olyan csapdák, amelyek a burnout felé sodorhatnak.
Beáta részletesen bemutatta a kiégés 12 fokozatos szakaszát, az első jelektől egészen a teljes kimerültségig, és minden lépéshez gyakorlati kapaszkodókat is adott. Kiemelte, a változás mindig a felismeréssel kezdődik, majd azzal, hogy merünk segítséget kérni – legyen az egy támogató közösség, szakember, vagy saját határaink újradefiniálása.
Az előadása egyértelműen rámutatott: a kiút létezik, és sokszor apró, mégis bátor döntéseken múlik – a lassítás, az új tapasztalatok befogadása, saját szükségleteink tiszteletben tartása és a valódi kapcsolódások keresése vezet vissza az egyensúlyhoz.

„Tanuljunk Életül” – könyvbemutató Baranyiné Mariannal
A délután második felében Baranyiné Mariann mutatta be frissen megjelent kötetét, a Tanuljunk Életül című könyvet, amely az önismeret, a tudatosság és az elégedett élet 22 kulcsát tárja az olvasó elé. Mariann abban segít, hogyan válthatjuk le a mindennapok túlélési üzemmódját valódi jelenlétre, örömre és önazonosságra.
A bemutató vendége Sajgál Erika Jászai Mari-díjas színművész volt, a beszélgetést pedig D. Tóth Júlia moderálta, így a közönség egy érzelmekkel teli, inspiráló, őszinte dialógus részese lehetett az életről, változásról, és arról, hogy az életet élni kell, nem túlélni.

Jótékonyság és ünnepi készülődés
Az évzáró eseményt – ahogy minden évben – idén is ünnepi hangulat és adományozás kísérte. A könyv- és kézműves vásár mellett a Női Vezetői Klub ezúttal a MeRész EMÚ foglalkoztató központot támogatta, amely megváltozott részképességű gyermekek komplex fejlesztésével foglalkozik. A központ a szakmaiság, az elhivatottság és az együttműködés szép példája, a támogatás pedig hozzájárult ahhoz, hogy még több család kapjon segítséget a mindennapokban.
A Női Vezetői Klub adventi inspirációs délutánja ismét bizonyította: az ünnepre hangolódás nemcsak a külső készülődést jelenti, hanem a befelé figyelést is.
A résztvevők új felismerésekkel, gyakorlati eszközökkel és a közösség megerősítő erejével térhettek haza, és talán egy kicsivel több harmóniával is.