Egy utazás, egy jegy, teljes körű jogok: egyszerűbbé válik a vonatos utazás Európában

Az Európa-szerte történő vonatjegy-foglalás és utazástervezés hamarosan jelentősen egyszerűbbé válhat, miközben az utasjogok is kedvező irányba bővülnek. A Bizottság új szabályokat javasolt, amelyek megkönnyítik a regionális, távolsági és határokon átnyúló utazások megtervezését és lefoglalását, különösen az olyan vasúti utak esetében, amelyek több szolgáltatót érintenek. A javaslatok egyúttal erősebb védelmet biztosítanának az utasok számára.

Jelenleg a több szakaszból álló, különböző társaságok jegyeit érintő vonatutak lefoglalása bonyolult lehet. Ugyanez igaz azokra az utazásokra is, amelyek többféle közlekedési szolgáltatást kapcsolnak össze. A foglalási rendszerek széttagoltak, ezért nehéz megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot. Emellett az utasvédelem is korlátozott azoknál a vasúti utazásoknál, amelyek több külön jegyből és több vasúti szolgáltató közreműködésével valósulnak meg.

A Bizottság javaslatai ezekre a kihívásokra kívánnak választ adni az alábbiakkal:

  • lehetővé tennék az egyetlen jeggyel történő foglalást több vasúti szolgáltató esetében is – az utasok egy általuk választott platformon, egyetlen tranzakcióval kereshetnék meg, hasonlíthatnák össze és vásárolhatnák meg a különböző vasúti szolgáltatók ajánlataiból összeállított, egyetlen jegybe foglalt utazást;
  • új, teljes körű vasúti utasjogi védelmet vezetnének be – beleértve a segítségnyújtást, az átfoglalást, a visszatérítést és a kártérítést – azon utasok számára, akik több vasúti szolgáltató által biztosított, egyetlen jeggyel történő utazás során lekésik a csatlakozásukat;
  • új kötelezettségeket írnának elő a jegyértékesítő platformok és a szolgáltatók számára annak érdekében, hogy biztosított legyen a jegyértékesítéshez való tisztességes hozzáférés és az utazási lehetőségek semleges bemutatása – ideértve, ahol ez megvalósítható, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás szerinti rendezést is.

Erős társadalmi igény mutatkozik az akadálymentes, zökkenőmentes utazási megoldások és a megbízható online foglalási rendszerek iránt, ahogyan azt egy friss uniós felmérés is jelezte. Ugyanakkor az éghajlatvédelmi célok eléréséhez arra is szükség van, hogy az emberek számára könnyebb legyen fenntarthatóbb közlekedési lehetőségeket választani. A mostani javaslatok mindkét cél elérését segítik azzal, hogy egyszerűbbé teszik a határokon és szolgáltatókon átívelő vasúti utazások lefoglalását.

Forás: Európai Bizottság

Megosztás közösségi médiában