Ötven éve kapcsolja össze az embereket és a vállalkozásokat a Prysmian MKM Magyar Kábel Művek Kft. kisteleki gyára. Itt tartotta meg az idei első, kihelyezett elnökségi ülését a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara február 2-án. Az ülést céglátogatással egybekötve tartotta meg a gazdasági önkormányzat, így az elnökséget alkotó vármegyei vállalkozók testközelből ismerhették meg a kábelgyártás folyamatát és a kisteleki gyár tevékenységét.
Az eseményen Gémes Zsolt, a gyár igazgatója elmondta, az elmúlt 5 évben végzett fejlesztéseik által ma már 40 ezer tonna kábelt gyártanak Kisteleken, mintegy 300 munkavállaló foglalkoztatásával. Jelezte, kezdetben házakba beépíthető épületgépészeti kábeleket gyártottak, az elmúlt öt évtizedben viszont igen kiszélesedett a palettájuk, az ipar minden területére szállítanak kábeleket.
A kábelgyártás területén a legátfogóbb szolgáltatási és szakértelem-kínálatot nyújtják. Termékkörüket pedig folyamatosan bővítik, hogy minden igényt ki tudjanak szolgálni, valamint versenyképesek tudjanak maradni a hazai és a nemzetközi energetikai iparág kiszolgálása területén egyaránt.
Gémes Zsolt közölte, a céljuk az, hogy az eddigieknél is aktívabbak, ismertebbek legyenek a vármegyében, ennek pedig fontos állomása a kamara látogatása, amely által különböző iparágakkal is kapcsolatot tudnak teremteni.
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke, Gellért Ákos a céglátogatás során arról beszélt, hogy nagyon sok rendezvényt szervez évente a kamara, amely számos szakmai eseményben, képzésben is közreműködik, így nincs olyan vállalkozásméret, amelyik ne találna számára megfelelő programot. Kiemelte, ugyanilyen, ha nem fontosabb az egymástól való tanulás, a gyárak látogatása Csongrád-Csanádban.
Az alelnök megjegyezte, egy-egy ilyen látogatás során számtalan jó példa tanulható a meglátogatott vállalkozástól, ez sokszor nem is iparág- vagy méretfüggő. Hozzátette, a kisebb cégek is lehetnek ügyesebbek, szervezettebbek egy nagyvállalatnál.
A gyárlátogatást követő ülés a 2026-os év terveiről, rendezvényeiről szólt legfőképp, de kamarai elismerések kapcsán is döntést hoztak az elnökségi tagok.