Az Európai Bizottság javaslatot tett az első olyan keretre, amely az előállítási területen hagyományos gyakorlatok eredetiségén és autentikus jellegén alapuló kézműves és ipari termékekre vonatkozó szellemi tulajdon védelmét szolgálja. Ez a keret olyan termékeket fog lefedni, mint például a muranói üveg, a donegáli tweedszövet, a francia Limoges porcelán, a német Solingen evőeszközök és a bolesławieci kerámiatárgyak. Bár a szóban forgó termékek nem csak Európában, hanem világszerte elismerést és tekintélyt szereztek maguknak, előállítóik eddig nem rendelkeztek olyan uniós jelöléssel, mely a termékek eredetét és jó hírnevét a minőséghez kötötte volna.
A borokra, szeszes italokra és mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzők rendszerének sikerére építve a Bizottság a rendeletjavaslattal lehetővé kívánja tenni a termelők számára, hogy oltalom alá helyezhessék a régiójukhoz és hagyományos szaktudásukhoz kapcsolódó kézműves és ipari termékeket Európára kiterjedően, és azon túl is. A jelölések uniós szintű oltalmát előíró rendeletnek köszönhetően a fogyasztók könnyebben fel tudják ismerni e termékek minőségét, és megalapozottabb döntéseket tudnak hozni. Előrelépést jelent a készségek és a foglalkoztatás területén, hiszen vonzóvá teszi a régiókat, segít megőrizni a szakértelmet és a munkahelyeket, ezáltal hozzájárulva e régiók gazdasági fejlődéséhez. A javaslat azt is biztosítaná, hogy a hagyományos kézműves és ipari termékek egyenrangúak legyenek a mezőgazdasági termékek vonatkozásában már létező, oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkkel.
Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „Számos európai régió kiaknázatlan lehetőségeket rejt a munkahelyteremtés és a növekedés terén. Elsősorban a kézműves és ipari ágazatban sok kis- és középvállalkozás generációkon át örökítette és tökéletesítette a szaktudást, de nem rendelkezik ösztönzőkkel és erőforrásokkal ahhoz, hogy ezt – főleg határokon átnyúlóan – kibontakoztathassa. A földrajzi árujelzők által a kézműves és ipari termékeknek nyújtott oltalom ösztönzőleg fog hatni mind a régiókra, mind a termelőkre, hogy versenybe szálljanak az európai és a globális piacon is.”
Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos a következőket mondta: „Európa páratlanul gazdag örökséggel dicsekedhet a világszinten is elismert kézműves és ipari termékeket illetően. Itt az ideje, hogy az élelmiszer- és bortermelőkhöz hasonlóan e termékek előállítói is szert tegyenek egy olyan új szellemitulajdon-jogra, amely eredetiséget és hírnevet biztosítva növeli majd a termékek láthatóságát és a fogyasztói bizalmat. A mai kezdeményezés segít szakismeretet igénylő munkahelyeket teremteni, különösen a kkv-k számára, valamint hozzájárul az idegenforgalom fejlesztéséhez a vidéki, illetve a gazdaságilag gyengébben teljesítő területeken is.”
A rendeletjavaslat:
- Uniós szintű oltalmat biztosít a kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőinek annak érdekében, hogy a termelők Unió-szerte meg tudják védeni és érvényre tudják juttatni a termékeikhez kapcsolódóan őket megillető szellemitulajdon-jogokat. Az új rendelet elő fogja segíteni továbbá a hamisított termékekkel szembeni fellépést, az online értékesítésre kiterjedően is. Foglalkozik a pillanatnyilag nem összehangolt és részleges nemzeti szintű védelem kérdésével.
- Lehetővé teszi a kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőinek egyszerű és költséghatékony bejegyzését azáltal, hogy egy kétszintű kérelmezési eljárást vezet be. Ennek keretében a termelőknek földrajzi árujelző iránti kérelmeiket a kijelölt tagállami hatóságokhoz kellene benyújtaniuk, amelyek az általuk már pozitívan elbírált kérelmeket – további értékelés és jóváhagyás céljával – továbbítanák az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) felé. A nemzeti szintű értékelést nem alkalmazó tagállamok közvetlen eljárás keretében is benyújthatnak majd kérelmeket az EUIPO-hoz. A javaslat emellett lehetővé teszi a termelők számára, hogy saját maguk nyilatkozzanak termékeik termékleírásnak való megfeleléséről, így a rendszert könnyebben és alacsonyabb költségek mellett vehetik majd igénybe.
- Lehetővé teszi a földrajzi árujelzők oltalmának nemzetközi rendszerével való teljes mértékű összhangot azáltal, hogy a bejegyzett kézműves és ipari földrajzi árujelzők előállítói a termékeket ezentúl a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által kezelt, az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló genfi szöveget aláíró valamennyi országban oltalom alá helyezhetik. Az EU 2019 novemberében csatlakozott a genfi szöveghez, amely kiterjed a kézműves és ipari földrajzi árujelzőkre is. Ezzel egyidejűleg uniós oltalom alá lehet majd helyezni a harmadik országokból származó megfelelő földrajzi árujelzőket is.
- Támogatja Európa vidéki és egyéb régióinak fejlődését azáltal, hogy ösztönzőket biztosít a termelőknek – különösen a kkv-knak – új, eredeti termékekbe irányuló befektetésekhez és piaci rések létrehozásához. A javasolt rendelet segít megőrizni azokat az egyedi készségeket is, melyek máskülönben eltűnnének, különösen Európa vidéki és kevésbé fejlett régióiban. A régiók maguk is előnyt kovácsolhatnának a földrajzi árujelzőknek köszönhető hírnévből. A turisztikai vonzerő növekedése mellett új, magas szintű képzettséget igénylő munkahelyek születnének, ami felgyorsítaná a gazdasági helyreállítást.
Háttér-információk
A mai javaslat a 2020 novemberében elfogadott, a szellemi tulajdonra vonatkozó cselekvési tervet követi, amelyben a Bizottság bejelentette, hogy mérlegelni fogja a kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőn alapuló védelmi rendszerének uniós szintű megvalósíthatóságát. Figyelembe veszi a termelők, a regionális hatóságok, az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága által megfogalmazott igényt is, miszerint a Bizottságnak szabályozási keretet kellene kialakítania a kézműves és ipari termékek védelmére. 2019 novemberében új lendületet adott, hogy az EU csatlakozott az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló Lisszaboni Megállapodás genfi szövegéhez, amely a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által kezelt szerződés.
A jelenlegi uniós jogszabályok a mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek és a borok földrajzi árujelzőit védik. A mai javaslat egy kiegészítő védelmi rendszert hozna létre, amely a szellemi tulajdon magas szintű védelmére, a fogyasztók jobb tájékoztatására és a regionális fellendülés előmozdítására is irányulna. Az új rendszer a meglévő földrajzi árujelzőkével azonos szintű védelmet fog nyújtani, miközben figyelembe veszi a kézműves és az ipari termékek eltérő jellegét.
Forrás: az Európai Bizottság Sajtóközleménye, 2022. április 13.