Egyre több kerekasztal-beszélgetésre, konferenciára kapnak meghívást a vármegye vállalkozói, kamaránk tisztségviselői. Többek közt Gellért Ákos alelnökünk, a Naturtex Kft. egyik ügyvezetője, aki a május 26-ai Termelékenységi Konferencia mellett a Business Festen is beszélt családi vállalkozásuk működéséről, a generációváltásról és a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara egyedi szolgáltatásairól.
Mint mondta, a 100 százalékban családi tulajdonú cég 30-40 ezer négyzetméteren, 2 üzemben mintegy 700 különböző termék gyártásával foglalkozik, valamint tollfeldolgozást is végeznek. Hozzátette, a lakástextil területen az egyik piacvezető márkává váltak, az árbevételük 70 százaléka exportból származik.
Gellért Ákos és testvére, Gellért Balázs már a második generáció a cég vezetésében. Úgy vélik, a sikerük egyik kulcsa az, hogy a nagy gazdasági válság idején sem álltak le a fejlesztésekkel, ami akkor sok nehézséget okozott számukra, de ma már elmondhatják, hogy kifizetődő volt. Éppen ezért a Business Festen zajlott beszélgetés során Gellért Ákos azt tanácsolta a vállalkozók számára, hogy törekedjenek a hatékonyságnövelésre és a strukturált működésre, hiszen csak ezzel lehet kompenzálni a jelenlegi helyzetben, vagyis a recesszió, a háború okozta ellátási problémák és az energiaválság által megnehezített időszakban.
A fővárosban megrendezett június 12-ei eseményen kamaránk alelnöke kitért arra is, hogy a gazdasági önkormányzat dinamikusan növekvő pályára állt, az elmúlt 5 évben 950-ről mintegy 1200-ra emelkedett az önkéntes tagok száma.
Közölte, a kamara az alapszolgáltatásai mellett folyamatosan segíti a forráshoz jutásban a vállalkozókat a Széchenyi Kártya Programon keresztül, valamint jelenleg a Demján Sándor Program által is, ugyanakkor egyedi módon is támogatást nyújt a vállalkozásoknak a Kamarai Alapokkal. De szintén egyedi tevékenysége a CSKIK-nek az általános iskolások számára rendezett robotikaszakkörre és robotika tábora, és kiemelkedő a TOP100 Business Klub is, melyben a vármegye legnagyobb vállalatainak vezetői gyűlnek össze.
Kiemelte, rendkívül fontos és hasznos szakmai programokat szervez az iparkamara Csongrád-Csanád vármegyében a vállalkozók fejlődése érdekében, ám úgy véli, a legjelentősebbek azok az események, ahol egymástól tudnak tanulni a vállalkozások, ahol kapcsolatot tudnak építeni.