Csongrád-Csanádi
Kereskedelmi és Iparkamara

Vezetői hatékonyság növelése Károlyi Lászlóval

Kamaránk 2025 októberében Károlyi László közreműködésével vezetői hatékonyság növelése témakörben két félnapos tréninget szervez. Az egyik tréning célja, hogy bemutassa a résztvevő vállalkozások számára a szervezetfejlesztés lehetőségeit és a szervezeti hatékonyság növelésének módszereit. A másik tréning fókuszában a termelés optimalizálása, illetve a termelési hatékonyság növelésének lehetőségei állnak. Olyan vállalkozásvezetők jelentkezését várjuk, akik minimum 300 millió forint árbevételű, legalább 15 főt foglalkoztató vállalkozásokat vezetnek.
Trénerünk Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. volt vezérigazgatója. Temesváron szerzett villamosmérnöki diplomát, részt vett a Coopers & Lybrand projektmenedzsment-, a Stamford Master Class-, valamint a Thunderbird üzleti stratégia-képzésén, és megszerezte a BME és a Lyoni Egyetem kettős MBA-diplomáját. Munkáját több rangos díjjal ismerték el: 2008-ban az Év Projektmenedzsere, 2009-ben az Év Menedzsere, 2017-ben pedig elnyerte az Év Változásvezetője díjat, valamint a Csongrád Megye Gazdaságáért díjat.

 Az eseményen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A tréningek részletei (részletes program, helyszín és időpontok), és a jelentkezéshez szükséges elektronikus űrlap a kamaránk honlapján a RENDEZVÉNYEK menüpont alatt találhatóak.

Szervezeti és személyes hatékonyság fejlesztése 2025. október 17. (péntek) – az esemény részleteit ITT tekintheti meg.

Termelési folyamatok hatékonyság növelése 2025. október 28. (kedd) – az esemény részleteit ITT tekintheti meg.

 

Az esemény a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával a 2024-2025. évi, NGM_SZERZ/173/3/2024_CSKIK/1 számú Vállalkozásfejlesztési projektben valósul meg.