Csongrád-Csanádi
Kereskedelmi és Iparkamara

Felhívás kiállításon való részvételre – Aquatech Amsterdam 2025

Felhívás „Aquatech Amsterdam” kiállításon való részvételi lehetőségre, amelyre 2025. március 11-14. között kerül sor Hollandiában. A kiállításon a HEPA magyar nemzeti standot szervez.

Az Aquatech Amsterdam szakkiállítást 1964 óta rendezik meg, amely az egyetlen olyan kiállítás a világon, amely kizárólag a vízzel és annak minden egyes részterületével foglalkozik. A kiállításon részt vevő 800 kiállító több, mint 22 000 nemzetközi vízipari szakember előtt tud bemutatkozni, akik kapcsolatépítés, tudásbővítés céljából érkeznek, megismerni a legújabb technológiákat, valamint az egyes országok piacvezető cégeit csakúgy, mint a feltörekvő kisebb cégeket és start-upokat. A kiállítást közel 200 szakmai előadó közreműködésével színes konferencia program kíséri.

Mellékeljük a részvételi felhívást, amely további részleteket és információkat tartalmaz a kiállításra, valamint a részvételi feltételekre vonatkozóan.

Részvételi szándékukat a regisztrációs lap hiánytalan kitöltésével és az aláírt dokumentum visszaküldésével tudják jelezni november 15-ig. Regisztrációjuk abban az esetben tekinthető visszaigazoltnak, amennyiben a HEPA által ellenjegyzésre, majd az Önök részére megküldésre kerül a regisztrációs lap.

Kérdés esetén információt tud nyújtani:

CSACHÓ MELINDA
osztályvezető – ágazati osztály
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.
E-mail: csacho.melinda@hepa.hu

Megosztás közösségi médiában