A fenntarthatóság ma már nem elvárás, hanem versenyelőny – különösen a hazai kis- és középvállalkozások számára is. Ha úgy érzi, a mindennapi működés kihívásai mellett kevés idő vagy kapacitás jut a zöld szempontokra, segítünk, hogy megtehesse az első lépést – és házon belül is kialakuljon a szükséges tudás és szemlélet.
Tegyen szert erre az előnyre Kamaránk támogatásával!
A Bridge to Benefits MiniEdition mesterkurzus Szegeden is elérhetővé válik, és lehetőséget kínál a térségi cégeinek, hogy gyakorlati tudást szerezzenek az ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási – szempontok eredményes üzleti érvényesítéséről, egymástól és együtt tanulva egy inspiráló közösség részeként.
A Budapesti és Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében megvalósuló program 1,5 napos interaktív szakmai alkalmat kínál, amely során a résztvevő vállalkozások szakértői támogatással dolgozzák ki saját fenntarthatósági fókuszukat, üzleti megközelítésüket. Továbbá a workshop végén minden résztvevő saját fenntarthatósági profil értékelést kap.
Miért érdemes jelentkezni?
– ESG szempontok megértése és gyakorlati alkalmazása
– Vállalkozásra szabott fenntarthatósági profil értékelés
– Gyakorlati eszközök és szakmai mentorálás
– Lehetőség az országos programba való bekapcsolódásra
– Kapcsolatépítés hasonló értékeket valló cégekkel
Jó példák, eszközök és jövőálló megoldások várják cége fejlesztéséhez!
Időpont:
2025. november 27. (csütörtök), 9:00–16:00
2025. november 28. (péntek), 9:00–13:00
Helyszín:
Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara, Szeged, Párizsi krt 8-12.
Kit várunk?
A program minimum 1 éve működő mikro-, kis- vagy középvállalkozásoknak szól.
Hogyan jelentkezhet?
A program maximum 10 vállalkozás számára nyitott.
A részvétel díjmentes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött.
Jelentkezési határidő: 2025. november 7.
Jelentkezés: ITT
A felhívás letölthető verziója: ITT
Jelentkezési adatlap segédlet letölthető verziója: ITT
További információ: regreenx@cskik.hu
Tudj meg többet a ReGreenX projektről →
A program Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének megbízásából, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, valamint az Európai Települési Kezdeményezés Program ReGreenx (EUI 02-150) projektjének együttműködésben kerül megvalósításra.