Szeged újabb fontos lépést tesz a zöld jövő felé: elindult a ReGreenX (EUI-02 150) nevű városi klímaalkalmazkodási program, amelynek célja, hogy a város élhetőbbé váljon a klímaváltozás hatásainak mérséklésével. A 2024 és 2028 között megvalósuló projekt az Európai Városi Kezdeményezés (European Urban Initiative) támogatásával jött létre, 3,075 millió eurós, azaz több mint 1,2 milliárd forintos uniós forrás felhasználásával. A ReGreenX fókuszában a hő- és szárazságtűrő, városklímához alkalmazkodó növényfajok tesztelése és közterületi alkalmazása áll, valamint a lakosság aktív bevonása: a szegediek ingyenes növényeket kaphatnak, tanácsadásban részesülhetnek, illetve mintakertek segítségével tanulhatják meg a fenntartható kertgondozás alapjait. Ugyanakkor a projekt nemcsak a városi zöldfelületek fejlesztésére irányul, hanem a szemléletformálásra is nagy hangsúlyt fektet. Az érdeklődők digitális eszközök segítségével – például online tanácsadás és zöldtervezési applikációk révén – tanulhatja meg, hogyan alakíthat ki fenntartható kerteket és környezetet
A projekt elindítását június 14-én egy fesztivál kísérte a Széchenyi téren, ahol szakmai előadások, interaktív programok és figyelemfelkeltő installációk várták az érdeklődőket. A rendezvényen aktívan részt vett a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara is, amely partnerként vesz részt a projektben. A kamara kiemelt feladata a helyi vállalatok bevonása a ReGreenX célkitűzéseibe, ezáltal pedig egy olyan üzleti hálózat kialakítása, amely a zöld értékek iránt elkötelezett. Ennek keretében az iparkamara közreműködik zöld vállalati nagykövetek azonosításában, közös műhelymunkák szervezésében, nyílt pályázatot és üzleti díjat hirdet a fenntarthatóságban élen járó vállalkozásoknak, valamint ösztönzi az ESG és CSR – társadalmi felelősségvállalás – szemlélet térségi elterjesztését.
A projekt híreiről és programjairól a regreenx.szeged.hu oldalon lehet tájékozódni, ahol feliratkozási lehetőség is elérhető a rendszeres hírlevélre.
Vállalkozások számára további információk a regreenx@cskik.hu címen kérhetők.
Tedd meg Kamaránkkal az első lépéseket a zöldítés felé!

Fenntarthatóság üzleti nyelven – nemzetközi vállalkozásfejlesztési díjjal elismert, ESG workshop érkezik Szegedre
A fenntarthatóság ma már nem elvárás, hanem versenyelőny – különösen a hazai kis- és középvállalkozások számára is. Ha úgy érzi, a mindennapi működés kihívásai mellett kevés idő vagy kapacitás jut

Minden egy maggal kezdődik – Tedd meg az első lépést, zöldülj a Kamarával!
Ahogy a természetben, úgy a városainkban is – a változás apró, de tudatos lépésekkel indul. Ezen magok elültetésével Te is hozzájárulhatsz Szeged zöld jövőjéhez. Ültess – és kapcsolódj a ReGreenX

Szeged adott otthont a ReGreenX első nemzetközi találkozójának
Szeged három napon át európai partnervárosok képviselőit látta vendégül a ReGreenX projekt keretében. A program célja, hogy olyan megoldásokat dolgozzon ki és osszon meg, amelyek segítenek a városoknak alkalmazkodni a