Akár bérfizetésre és akár 20 milliárd forintos összegben is felvehetők lesznek a fix kamatozású NHP-s hitelek a vállalkozások számára – jelentette be ma Matolcsy György MNB-elnök. A cégek által fizetendő kamatról persze a banki verseny dönthet, de maximuma változatlanul 2,5% lesz, a jegybank pedig további 4%-kal egészíti ezt ki a bankoknak 2021 közepéig. Bár egyes részletek még nem ismertek, nagyon úgy tűnik, hogy soha nem volt még ilyen kedvező a program a cégeknek.
Az NHP mellett a kormány is indít új hitelprogramokat, illetve kibővíti a meglévőket, amelyek az MFB-nél, az KAVOSZ által koordinált Széchenyi Kártya keretében, az Eximbanknál, illetve garanciával a Garantiqánál lesznek elérhetők. Ezekről Palkovics László miniszter árult el ma információkat, bár számos részlet még nem ismert.
A jegybank 2013 óta, kisebb megszakításokkal életben tartotta a Növekedési Hitelprogramot (NHP), jelenleg is fut ennek egy NHP fix nevű szakasza a hosszú távon fix kamatozású források elérhetővé tételére a kisebb cégek számára. A koronavírus-járványra való tekintettel azonban minden eddiginél bőkezűbb programot kaphatnak április közepétől a kis- és középvállalkozások. Olyan lesz a program, hogy az eddigi NHP-szakaszok gyakorlatilag összes előnyét egyesítheti – jelezte a jegybank.
Az alábbiakat tudjuk a Matolcsy György által ma bejelentett új hitelprogramról:
- április 20-án indul,
- NHP Hajrá névre fog hallgatni,
- a jegybank által refinanszírozott, de a pénzügyi intézményeknél, pl. kereskedelmi bankoknál igényelhető hitel lesz az eddigiekhez hasonlóan,
- kamata a korábbiakhoz hasonlóan legfeljebb 2,5% lehet a vállalkozás számára,
- a jegybank a refinanszírozási hitelt 0%-on adja a bankoknak, és 4%-os „kamattámogatást” is biztosít nekik 2021 közepéig,
- a futamidő végégi fix kamatozást biztosít,
- fejlesztésre, beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, bérfizetésre és hitelkiváltásra is használható lesz,
- akár 20 évre, de rövid távra is felvehető (forgóeszköz-hiteleknél a 3 év a maximum),
- maximális összege 20 milliárd forint lesz,
- a program keretösszege 1500 milliárd forint (ebből 1000 milliárd új, 500 milliárd pedig az NHP fixből átcsatornázott összeg).
Ismerős és új feltételek
A program igazi újdonsága a nagyon hosszú, 20 éves elérhető futamidő és a 20 milliárdos felső összeg, valamint az, hogy a bankok 4%-os kamattámogatást is kapnak hozzá 2021 közepéig. Ennek formája az, hogy a jegybank sterilizálja egy preferenciális jegybanki betét formájában az egyes bankok által kihelyezett NHP-összeget, amelyre a jövő év közepéig 4%-ot fizet. Matolcsy György arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankoknak 2 héten belül kell elbírálniuk a hitelkérelmet, ellenkező esetben más bankoknak adják a jogot a hitel kihelyezésére. 10 milliárdos felső összegre és forgóeszköz-finanszírozásra korábban is elérhető volt már az NHP, a legutóbbi időszakban azonban már a kisebb hitelösszegek és a beruházási célok domináltak.
Forrás: www.portfolio.hu