A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá, az ún. CMR fuvarlevél elektronikus platformjának (e-CMR) hazai bevezetése érdekében 2021. január 28-án, Budapesten.
A dokumentumot Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá.
Az e-CMR kérdését tavalyi évben az MKIK Közlekedési és Logisztikai Kollégiumának egyik ülésén is tárgyalták, majd azt követően az érintett szaktárcákhoz levéllel fordultak és kérték az érintett együttműködését a javaslatok mielőbbi elfogadását és bevezetését, ennek a közös munkának az eredményét jelentették most be.
A CMR fuvarokmány a szektor összetett funkciójú árukísérő dokumentuma, amely a szállítási szerződés létrejöttének, az áru átadásának és átvételének igazolására szolgál, a fuvarozó által elvégzett munka számlázásának alapja, amely ezidáig csak papír alapon működött.
A rendszer előnyei:
- Az e-CMR bevezetése jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét a számlázás felgyorsításával,
- az ágazat vállalkozásai így hamarabb hozzájuthatnak megszolgált fuvardíjukhoz,
- egyszerűbbé válik a logisztikai információk archiválása,
- egyszerűbbé válik a panaszkezelés,
- azonnali, valós adatok alapján lesz nyomon követhető a szállított áru,
- a termelő vállalatok megbízásából eljáró szállítmányozók adminisztratív terhei is csökkennek,
- átláthatóbb lesz számukra a fuvarozó cégek tevékenysége.