A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban ezúton tájékoztatjuk a vállalkozásokat, hogy a gyakorlati oktatáson lévő tanuló a duális képzőhelyen történő gyakorlati oktatásra nem kötelezhető.
1. Tanulószerződés és Együttműködési megállapodás:
A tanuló a duális képzőhelyen történő gyakorlati oktatásra nem kötelezhető!
2020.03.16-ától, hétfőtől, előre nem meghatározott ideig a diákok nem látogathatják az iskolákat a koronavírus fenyegetés okán kialakult veszélyhelyzet miatt. Ebben a helyzetben új oktatási munkarendre – úgynevezett tantermen kívüli digitális munkarendre – állnak át az iskolák. Ez azt jelenti, hogy a tanulók digitális úton jutnak majd hozzá a tananyagokhoz, amit a pedagógusok online módon juttatnak el a részükre.
Ez a helyzet a tanulók gyakorlati képzését is kiemelten érinti. A szakmai gyakorlati oktatást a duális képzésben lehetőség szerint digitális munkarendben, vagy egyéni felkészüléssel, vagy projektfeladat előírásával kell teljesíteni.
Amennyiben a duális képzés keretében a gyakorlati képzőhely, a gazdasági kamara, az iskola vagy a tanuló – kiskorú tanuló esetében törvényes képviselője – úgy ítéli meg, hogy a tanulószerződéses tanuló gyakorlati oktatása a képzőhelyen biztonságosan nem megoldható, az iskola és a gyakorlati képzőhely közösen dönt a gyakorlati oktatás halasztásáról, vagy digitális munkarendben történő megszervezéséről.
Amennyiben a gyakorlati képzőhely, az iskola és a tanuló a továbbiakban is a gyakorlati oktatás személyes megvalósítását tervezi, úgy a gyakorlati képzőhelynek a gyakorlatokat a meghatározott járványügyi feltételek betartásával kell megvalósítania.
Ha a duális képzés keretében a gyakorlati képzőhely, az iskola vagy a tanuló – kiskorú tanuló esetében törvényes képviselője – úgy ítéli meg, hogy a tanulószerződéses vagy együttműködési megállapodással rendelkező tanuló gyakorlati oktatása a képzőhelyen biztonságosan nem megoldható, az iskola és a gyakorlati képzőhely közösen dönt a gyakorlati oktatás halasztásáról, vagy digitális munkarendben történő megszervezéséről.
Ha a szervezet/tanuló/szülő/iskola nem szeretné, nem javasolja a gyakorlati képzésen történő megjelenést, igazolt hiányzásnak minősülnek a gyakorlati napok. Amennyiben nem valósul meg a gyakorlati képzés, kérem, haladéktalanul vegyék fel az iskolai gyakorlati oktatásvezetőkkel a kapcsolatot, miként tudják várhatóan a későbbiekben a kiesett gyakorlati képzést pótolni, továbbá a nyári gyakorlatok előrelátható szervezése hogyan történik.
Gyakorlati oktatásvezetők intézményenként:
|
Tagintézmény neve |
Gyakorlati oktatásvezető neve |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Ladányiné Lőrincz Ildikó |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Mocsári Ernő |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Teodor Zsuzsanna |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Kis-Molnár Péter |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma |
Rácz Margit |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Szemerédi Endre |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma |
Berkes Ilona |
|
Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Koós Zoltán |
|
Szegedi SZC Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Havrincsák Gábor |
|
Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Kis Zoltán |
|
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Masa László |
|
Szegedi SZC Hansági Ferenc Szakképző Iskolája |
Sörfőző-Kálmán Edina |
|
Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája |
Vékony-Sipos Béla |
|
Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma |
Dr. Nyáriné Tóth Beáta |
|
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Bajusz Attila |
|
Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
Kiss László |
|
|