Csongrád-Csanádi
Kereskedelmi és Iparkamara

Vietnámmal nyílhatnak új üzleti utak a vármegye vállalkozásai előtt

– Minden vállalkozásnak lépnie kell a termelékenység növelésében, ehhez nyújtunk kézzelfogható segítséget – mondta el Dr. Kőkuti Attila, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (CSKIK) elnöke a gazdasági önkormányzat székházában szervezett Vietnámi üzleti szemináriumon október 28-án.

Éppen 75 évvel ezelőtt, 1950-ben jött létre a Vietnám és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolat, amely a két nemzet közötti szolidaritásra, kölcsönös bizalomra és tartós, gyümölcsöző együttműködésre épül. Ennek apropóján szervezte meg a találkozót a kamara Vietnám Budapesti Nagykövetségével, a Magyar-Vietnámi Üzleti Tanáccsal, valamint az Enterprise Europe Network hálózat dél-alföldi regionális irodájával közösen. A vármegyei vállalkozók egy olyan ország gazdasági szereplőivel, vezetőivel találkozhattak, amely az elmúlt 5 évben 35 százalékos GDP növekedést ért el.

– Úgy véljük, hogy a kereskedelemnek és az iparnak hangsúlyos szerepe van mindkét ország fejlődésében, gazdasági fellendülésében. Ehhez azonban szükség van a külkapcsolatok ápolására, a más országgal való közös gondolkodásra és partnerségre is. Csongrád-Csanád vármegye a korábbi beruházási hullámból ez idáig kimaradt, pedig életbe vágó Szeged számára, hogy az egészséges gazdasági egyensúly megteremtése érdekében ipari lábat is növesszen – emelte ki a CSKIK elnöke.

Dr. Kőkuti Attila szerint a közeljövőben a termelés szolgálatába álló járműipari és élelmiszeripari beruházások alapjaiban fogják megváltoztatni a vármegye gazdaságát és munkaerőpiacát. Azok a vállalkozások lesznek az igazi nyertesei a következő időszaknak, akik növelik a hatékonyságukat, amelyben a kamara is a vállalkozások segítségére van – jegyezte meg.

Ilyen segítség volt a keddi találkozó is, amelyen Őexc. Bui Le Thai, a Vietnám Budapesti Nagykövetség nagykövete is jelen volt és arról beszélt, hogy évek óta növekszik a két ország közötti kereskedelmi forgalom, a találkozónak pedig kulcsfontosságú eleme az, hogy a vármegyei vállalkozásoknak is bemutassák Vietnám befektetési és üzleti környezetét, valamint azt, hogy a vietnámi vállalkozások képesek megfelelni a magyar piaci követelményeknek, a szigorú szabályoknak és a minőségi elvárásoknak.

Kiemelte, Vietnám Ázsia egyik legvonzóbb és legbiztonságosabb befektetési célpontja, nem véletlen, hogy olyan nagy vállalatok választják termelési központjuknak, mint például a Samsung. A nagykövet reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a magyar vállalkozók is nagyobb figyelmet fordítanak majd erre az országra, különösen azokon a területeken, amelyekben erős Magyarország. Ilyen a gyógyszeripar, az élelmiszer feldolgozás, a digitális technológia és a környezetvédelem is – jegyezte meg.

Az eseményen részt vett Forintos Róbert, a Magyar-Vietnámi Üzleti Tanács elnöke is, aki 30 éve dolgozik együtt Vietnámmal, így jól látja, hogy még mindig rengeteg lehetőség van a gazdasági kapcsolatok bővítésére a két ország között. Jelezte, a kapcsolódási pontok listája igen hosszú, Magyarország pedig jó partnere lehet a Vietnámból Európa felé irányuló kereskedelmi forgalomnak. Úgy véli, ezzel a témával a Magyarországon élő vietnámi vállalkozók sokat foglalkoznak, ám a magyar vállalkozóknak is jóval nagyobb figyelmet kellene fordítania erre a területre.

Ugyanakkor kitért arra is, hogy az elmúlt években jól látható módon fellendült a kétirányú kereskedelmi forgalom a két ország között, és reményeik szerint a következő néhány évben több milliárd dollár jut majd a gazdasági bővülésre a magyar-vietnámi kapcsolatot illetően.

A program részeként előadást tartott a kereskedelmi kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről Tran Ngoc Ha, a Vietnámi Nagykövetség kereskedelmi irodájának vezetője, emellett az export szolgáltatásokról és a régiós lehetőségekről Páris László, a HEPA relációs osztályvezetője adott számot, valamint olyan vállalkozások is bemutatkoztak, amelyek sikeresen működnek Vietnámban. Mindemellett pedig az előtérben egy exportkiállítással készültek a vendégek.