A vállalkozásfejlesztési projekt egyik legfőbb pillére a tudásalapú kamara modelljének megvalósítása. A cél, hogy a vállalkozások ne csak szolgáltatásokat kapjanak, hanem folyamatosan friss, gyakorlatban alkalmazható ismeretekhez is jussanak. A megvalósuló tevékenységeik eredményeként a helyi vállalkozók korszerű technológiai és gazdasági ismeretek birtokában tudnak majd reagálni a piac változásaira.
Kamaránknál egy szakértői csapat áll a vállalkozások rendelkezésére, amely felméri a vállalkozások helyzetét, értékláncát és potenciális lehetőségeit. Összekapcsoljuk a vállalkozásokat a szükséges ökoszisztéma szereplőivel illetve menedzseljük a tudásátadás folyamatát.
A tudásalapú kamara működtetésével a következő eredményeket kívánjuk elérni: tudástranszfer és kompetenciafejlesztés, a női vállalkozók megerősítése, hálózatosodás és közösségépítés, gyors reagálás a változásokra, illetve a sikeres generációváltás támogatása.
A projekten belül a következő altevékenységek valósulnak meg:
Női vezetői klub: A Női vezetői klub célja, hogy segítse a női vezetőket minél sikeresebbé tenni vállalkozásukat. Emellett támogatja őket abban is, hogy hatékonyan tudják megtalálni az egyensúlyt a karrier és a magánélet között. Ennek érdekében havonta szerveznek szakmai programokat. A találkozók kapcsolatépítési lehetőséget is biztosítanak.
A sikeres vállalkozás alapjai, női vállalkozói tréning: A tréning szervezésével legfőbb célunk, hogy megismertessük sikeres vállalkozás alapjait a női vezetőkkel egy egynapos, kiscsoportos tréning formájában. A tréningeken résztvevők elsajátíthatják, hogy hogyan tudnak tudatosan, hatékonyan menedzselni egy vállalkozást. A tréninget olyan női vállalkozóknak szervezzük, akik vállalkozásuk népszerűsítése, a gazdálkodás, pénzügyi ismeretek, valamint saját idejük beosztása terén szeretnének több segítséget kapni.
Vezetői hatékonyság növelése tréning: A tréningek célja, hogy a résztvevő vállalkozások számára bemutassa a szervezetfejlesztés lehetőségeit és a szervezeti hatékonyság növelésének módszereit.
továbbá a tréning fókuszában a termelés optimalizálása áll, illetve hogy hogyan lehet a termelési hatékonyságot növelni.
Kamarai kapcsolatépítő fórum: A fórumra olyan vállalkozásokat szeretnénk meghívni, akik már igénybe vettek különböző vállalkozásfejlesztési szolgáltatásokat a kamarában, nyitottak az egymás közti együttműködésre és visszajelzést tudnak adni a további szolgáltatásfejlesztési irányokra vonatkozóan.
TOP 100 Gazdasági konferencia: Kamaránk a vármegye gazdaságában meghatározó szereplői részére presztízs rendezvényt kíván szervezni, melyen a vármegyénkben működő kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtó vállalkozásokat is díjazzuk.
TOP 100 gazdasági kiadvány: A TOP 100 Csongrád-Csanád vármegye gazdasága kiadványt tervezzük elkészíteni, mely elemzi az elmúlt időszak gazdasági teljesítményét és bemutatja a legjelentősebb vármegyei beruházásokat, cégeket, a Demján Sándor Programot illetve a vállalkozásfejlesztési projekt eredményeit.
Szakmai fórumok szervezése vármegyeszerte:
A tudásalapú kamara megvalósítása és a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében szakmai fórumokat kívánunk szervezni például a mesterséges Intelligencia vállalati alkalmazásairól, generációváltásról, forrásszerzési lehetőségekről, pályázati információkról, illetve fenntarthatósági témákról.
Célunk, hogy első kézből juthassanak hozzá a cégvezetők illetve alkalmazottjaik a legfrissebb információkhoz, gyakorlati megoldásokhoz és szakértői tanácsokhoz. A rendezvények segítenek felkészülni a jövő kihívásaira, versenyelőnyt szerezni és hatékonyabban működtetni a vállalkozásokat.
Országos beszállítói program:
Bekapcsolódva az Országos Kamarai Beszállítói programba a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara a Dél-Alföldi Régióban megszervezésre kerülő beszállítói partnertalálkozóra nagyvállalatokat illetve beszállító vállalkozást delegál.
Megvalósult rendezvényeink:
- Női vezetői klub – Év eleji újraindító workshop – 2025.02.11.
- AI, mint munkatárs – hogyan és hol alkalmazzuk hatékonyan cégünkben? – 2025.03.06.
- Női vezetői klub – „Online is okosban – a kiberbiztonság nem boszorkánykonyha” – 2025.03.12.
- Automatizáció és mesterséges intelligencia az iparban – feladatspecifikus iparági példák – 2025.03.20.
- A PwC megoldásai a vállalati automatizáció szolgálatában – 2025.03.27.
- Női vezetői klub – A munkahelyi elismerés 5 nyelve: hogyan erősíthetjük a női vezetők hatékonyságát? – 2025.04.09.
- AI, mint munkatárs előadás Hódmezővásárhelyen – 2025.04.24.
- Egy évtizednyi inspiráció, bátorság és vezetői erő – 10 éves a Női Vezetői Klub – 2025.05.06.
- AI, mint munkatárs előadás Szentesen – 2025.05.07.
- Pénzügyi források vállalkozása fejlesztéséhez – Szentes – 2025.05.15.
- Generációs különbségekből stratégiai előny – Szentes – 2025.05.15.
- Vállalkozz okosan! – Üzlet és élmény Makón – 2025.05.16.
- Kamarai kapcsolatépítő üzleti fórum – 2025.05.23.
- Vállalkozzon sikeresen nőként – a Kamarával! – 2025.05.27.
- Adóváltozások, aktuális adómegtakarítási lehetőségek – 2025.06.10.