Újra szakmák versenyeznek Szegeden (SZKTV/OSZTV)
2022.január 10-én hétfőn 10:00-kor Szegeden is megkezdődnek a szakmai tanulmányi versenyek megyei előválogatói. A 2021/2022. tanévben az SZKTV és az OSZTV országos döntőjét, hasonlóan a korábbi évekhez, az MKIK a Szakma Sztár Fesztivál keretében szervezi meg az alábbi célok figyelembevételével:
A szakmai verseny fő célkitűzései:
A szakmai versenyeken kizárólag a meghirdetett, szakirányokban tanuló, szakmai vizsga előtt álló, végzős, nappali tagozaton tanulók vehetnek részt, akik iskolai rendszerben folytatják tanulmányaikat.
A Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny területi előválogatói közel 3 héten keresztül, megyénkben 2022. január 10-25-ig zajlik, 35 szakmában, 404 tanuló, 18 szakképző intézményből versenyez.
A két Csongrád – Csanád megyei szakképzési centrum, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Szegedi Szakképzési Centrum valamennyi tagintézményéből, továbbá a Szegedi Szent Benedek School of Business Technikumból, és a Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Szegedi Tagintézményéből érkeznek versenyzők.
Ők a területi előválogatókban elméleti feladatokat teljesítenek, míg a gyakorlati tudásukról a legjobbak a későbbi (közép)döntőkben adnak számot.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiírt két országos verseny döntőjére tervek szerint idén 2022. április 25-27. között kerül megrendezésre a 15. Szakma Sztár Fesztivál keretében Budapesten, a HungExpo-n.
A kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket az MKIK meghívja a WorldSkills és a EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogató versenyeire, melynek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyeken.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett, hatályos egészségügyi és járványügyi szabályok, valamint a hatáskörrel rendelkező intézmények (pl. Nemzeti Népegészségügyi Központ) által meghatározott intézkedések betartása (pl. távolságtartás, maszk, szellőztetés, kéz fertőtlenítő biztosítása stb.) és betartásával kell majd az írásbeliket lebonyolítani.
A területi írásbeli előválogatók beosztásakor és az ülésrend kialakításakor kiemelt figyelmet fordítunk a versenyzők közötti fertőzés kockázatának minimalizálására, éppen ezért a teremben a vizsgázók számának korlátozása (max. 10 fő), valamint a minimum 1,5 m távolság biztosítása érdekében kerülnek lebonyolításra az egyes írásbeli előválogatók.
| Szakképesítés | Dátum | Írásbeli helyszíne |
| Asztalos - 180 perc | 2022. január 10. | CSMKIK |
| Automatikai technikus autóipar vagy gyártástechnika szakmairány - 180 perc | 2022. január 10. | Szent-Györgyi Albert Agóra |
| Faipari technikus - 180 perc | 2022. január 10. | CSMKIK |
| Gépgyártás-technológiai technikus - 180 perc | 2022. január 10. | CSMKIK |
| Mechatronikai technikus - 180 perc | 2022. január 10. | Szent-Györgyi Albert Agóra |
| Ács - 180 perc | 2022. január 11. | CSMKIK |
| Festő, mázoló, tapétázó - 120 perc | 2022. január 11. | CSMKIK |
| Kőműves - 180 perc | 2022. január 11. | CSMKIK |
| Magasépítő technikus - 270 perc | 2022. január 11. | CSMKIK |
| Elektronikai technikus - 180 perc | 2022. január 12. | CSMKIK |
| Erősáramú elektrotechnikus - 180 perc | 2022. január 12. | CSMKIK |
| Villanyszerelő - 120 perc | 2022. január 12. | CSMKIK |
| Pincér - 120 perc | 2022. január 13. | Corvinos tanulók Szent-Györgyi Albert Agóra / mindenki más CSMKIK |
| Szakács - 180 perc | 2022. január 13. | Corvinos tanulók Szent-Györgyi Albert Agóra / mindenki más CSMKIK |
| Vendéglátásszervező - 180 perc | 2022. január 13. | Corvinos tanulók Szent-Györgyi Albert Agóra / mindenki más CSMKIK |
| Cukrász - 120 perc | 2022. január 14. | CSMKIK |
| Fodrász - 120 perc | 2022. január 14. | Szent-Györgyi Albert Agóra |
| Kozmetikus technikus - 120 perc | 2022. január 14. | CSMKIK |
| Gépi forgácsoló - 120 perc | 2022. január 17. | CSMKIK |
| Hegesztő - 120 perc | 2022. január 17. | CSMKIK |
| Kereskedő és webáruházi technikus - 120 perc | 2022. január 17. | CSMKIK |
| Gépésztechnikus CAD-CAM szakmairány - 180 perc | 2022. január 17. | CSMKIK |
| Eladó - 120 perc | 2022. január 18. | CSMKIK |
| Logisztikai technikus Logisztika és szállítmányozás szakmairány - 120 perc | 2022. január 18. | CSMKIK |
| Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő - 120 perc | 2022. január 19. | CSMKIK |
| Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő - 120 perc | 2022. január 19. | CSMKIK |
| Vegyész technikus - 180 perc | 2022. január 19. | CSMKIK |
| Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus - 180 perc | 2022. január 20. | CSMKIK |
| Szoftverfejlesztő és - tesztelő - 180 perc | 2022. január 20. | Szent-Györgyi Albert Agóra |
| Autószerelő - 180 perc | 2022. január 21. | CSMKIK |
| Vasútforgalmi szolgálattevő - 180 perc | 2022. január 24. | CSMKIK |
| Gépjárműmechatronikai technikus -180 perc | 2022. január 24. | CSMKIK |
| Autóelektronikai műszerész - 180 perc | 2022. január 24. | CSMKIK |
| Karosszérialakatos - 120 perc | 2022. január 24. | CSMKIK |
| Ipar 4.0 - 180 perc | 2022. január 25. | CSMKIK |
Tájékoztatásul közöljük, hogy a (közép)válogatókra és tervezetten, a Hungexpo Zrt. területén megrendezésre kerülő döntőre kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek léphetnek be.
A projekt az Innovációs Technológiai Minisztérium finanszírozásában valósul meg a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap képzési alaprész terhére, a projekt illetve a támogatási szerződés száma: GFA-KA-ITM-12/2021/TK/05.